Tisztelt Hölgyem! Tisztelt Uram!
Ön, ha olvassa e sorokat, rátalált Rum község weblapjára. Egy több, mint 750 éves település nevében köszöntöm azon mostani és hajdani rumi emberek nevében, akik ezen háromnegyed évezred alatt hitükkel, cselekedeteikkel hozzájárultak ahhoz, hogy ez a község átvészelve a századok viharait, idegen hadak dúlásait, természeti csapásokat, a mai napig fennmaradhatott.
Lehet, hogy elfogult vagyok szűkebb pátriám szépségei, értékei iránt. Lehet, hogy ma már elődeink egynémely tetteit is másképpen ítéljük meg. Ám őseink küzdelmeiről, áldozatvállalásairól, értékeink megteremtésében és megőrzésében kifejtett munkájukról úgy gondolom, soha egyetlen percre sem feledkezhetünk meg. Pedig, ha belegondolunk, ők sem tettek mást, mint kemény küzdelmet vívtak létükért és ezzel mindenkor példát mutattak az éppen felnövekvő nemzedéknek, hogy nekik is legyen erkölcsi tartásuk és erejük a nehézségek vállalásához. Ők azok, akik az eltelt 750 év munkás hétköznapjain, hol keserű, hol önfeledt ünnepein tetteikkel írták a település történelmét, mint ahogyan a ma itt élők is ezt teszik, csak éppen nem gondolnak rá.
Ajánlom a községről szóló adatokat, lapokat mindazoknak, akik szeretnék tudni, honnan erednek gyökereik, akik a múlt értékeiből akarnak és képesek meríteni. Legyenek mindannyian akár szűkebb pátriám lakói, elszármazottak vagy olyanok, akik csak szeretnék megismerni egy értékeire és a környezetére büszke, tevékeny közösség múltját, jelenét, vagy csak ismerkedni akarnak településünkkel.
Beni Ferenc
polgármester
Rum Község Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet a 2022. évi költségvetésében az erre a célra elkülönített forrás terhére a településen székhellyel vagy telephellyel rendelkező és működő civil szervezetek részére, pénzbeli önkormányzati támogatásra.
Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy háziorvosunk, Dr. Zsenyuk Áron 2022. június 30-án befejezi munkáját Rum, Rábatöttös és Zsennye településeken. Döntése értelmében elköszön településeinktől és máshol folytatja gyógyító munkáját. Ezútön köszönjük közel 5 és fél éves lelkiismeretes, kitartó és önzetlen munkáját. Rum, Rábatöttös és Zsennye községek önkormányzatai
Körzeti megbízottak fogadóórái a Rum, Béke u. 9. szám alatt.
Kérjük, adatait pontosan adja meg a sikeres kapcsolatfelvétel érdekében!